Prediktív vs. pszichológiai asztrológia

Áthághatatlannak tűnő szakadék tátong a prediktív (előrejelző, az események bekövetkeztét “megjósló”), régi gyökerű asztrológia és a modern, pszichológia asztró között. Az egyik egyfelől túl materiálisnak, másfelől viszont babonásnak tűnik, a másik azonban olyan, mintha teljesen elszakadna az objektív “valóságtól”.
Mi lehet ennek a homlokegyenest ellenkezőnek tűnő megközelítésnek az oka?

A hellenisztikus házrendszer – I.

A modern asztróban mára szinte teljesen feledésbe merült a házak régi értelmezése, és önmagában egységes (immanens) belső szerkezete. Emellett az sem helytálló, hogy a 19. sz. előtti házrendszereket “tradicionális” házértelmezésként egy kalap alá vegyük. Meglepőnek tűnhet, de éles különbség van a középkori házrendszerek és a hellenisztikus házrendszer között – ám ez a különbség jóval kisebb, mint a “tradicionális” és a pszichológiai alapú asztró házrendszerei között.

Mars éve, újévi fogadalmak és társaik

Az óév vezető asztró hírének számított, hogy 2016 a Mars éve lesz. Az újév kezdetekor általában megjelennek az évre vonatkozó előrejelzések, hogy mik is várhatók az elkövetkezendőkben. Ebben az évkezdő cikkben azt fogjuk egy kicsit körüljárni, hogy mi alapján tudunk, ill. mi alapján érdemes asztrológiai éves előrejelzést készíteni.

Nyilas újhold T-kvadráttal

December 14-én a Nyilasban kialakuló újholdat meglehetősen ellenséges bolygótársak fogadják. Exilben van ugyanis a Jupiter, a Mars és a Vénusz is. Ettől függetlenül sejtem, hogy lesz majd olyan írás a neten, ami ezt az állást, a karácsonyi elvárásoknak megfelelően, szellemi segítők érkezésének és (lelki)világunk – legalábbis szubjektív szinten való –  jobbra fordulásának stb. értelmezi, hogy utána megnyugodva tudjunk belemerülni az önfeledt karácsonyi vásárlásba.

Bor, mámor, Naprendszer

Az asztrológiai kutakodás cikkei mellett időnként helye van a könnyedebb témáknak. Ilyen ez a mostani írás is, ami minden “tudományosságot” mellőzve, bár asztrológiai elvekre épít, de főleg “érzésből” ill. jobb agyféltekés belső képek alapján íródott.
Ahogy a címben is jeleztem, a borokkal fogok foglalkozni – asztrológiai megközelítéssel. Ha van kedved ehhez a kis játékhoz, gyere és csatlakozz. És mielőtt a fejemhez vágnád, hogy Te a Chardonnay-hoz teszem azt a Szaturnuszt társítanád, már az elején leszögezem, hogy ez most egy tisztán szubjektív megközelítés, ahol ízlések és pofonok…

Skorpió újhold, Szűz felszálló és a migránsok

Ma este, 18:47-kor történik meg a Nap-Hold együttállás, azaz az újhold a Skorpió 20.°-án. Még ma éjszaka, durván 2 órakor lép át a (valós mozgású) holdcsomópont-tengely a Szűz-Halak jegyekbe.
A felszálló holdcsomópont ekkor még együttáll a Marssal, aki történetesen az újhold ura. Eléggé karmikusnak tűnik ez az állás, nem?
Hogy miért?

Akarsz fogyni a Bika teliholddal?

Most pontosodott be az aktuális telihold (10.27. 13:05), és ahogy az égi állásokat végigtekintem, ez most kiváló alkalmat teremt, hogy leadj a testsúlyodból – persze csak ha erre igényed van.
Nézzük is végig ezt a fogyókúrás folyamatot a Bika telihold égképének elemzésével.

Az inspiráció kiapadhatatlan forrása

Furcsa dolog a véletlen – főleg azért, mert nem létezik! 🙂 Alig másfél hónapja, hogy itt írtam a lélek hermetikus-hellenisztikus értelmezéséről, erre most jutott el hozzám egy nagyon érdekes – és inspiráló 🙂 – TED-es előadás ugyanerről a témáról. No persze ez a modern, 21. sz-i kutatásokra épülő elmélet egyetlen szavában sem hivatkozik az asztrológiára, mégis, mi – azaz Te, aki ezt a cikket olvasod, és én, aki írom – már könnyen megtaláljuk a modern fogalmak és modellek között azt az ordító párhuzamot, ami a régi asztrológiai felfogás és a modern kutatások között fellelhető. Ezt az analógiát tekintjük most végig, és vonjuk le belőle az előremutató következtetéseket. Persze csak ha Simon Sinekkel és velem tartasz.

Őszi napéjegyenlőség – mi újság migráns kérdésben?

Az elmúlt héten, hetekben több kérdést is kaptam arra vonatkozóan, hogy mi várható migráns kérdésben, milyen jövő elé néz hazánk. Engedve az unszolásnak, most a mundán asztrológia segítségével vizsgálom meg a következő fél évet, kiemelt figyelmet fordítva a menekült-ügyre.

Diurnális tranzit – egy darázsinvázió jelölései

Sűrű napokat élek mostanság, elég rendesen zajlik az élet körülöttem. Így aztán könnyedén van miből választani, amikor egy-egy asztrológiai technikát akarok bemutatni működés közben, mert nem kell messzire mennem, elég ha a saját képletemet veszem elő.

A mostani esettanulmányban egy érdekes és meglehetősen hatékony előrejelzési technikát fogok bemutatni: a diurnális tranzitok módszerét.

Ez a weboldal sütiket használ. Az uniós törvények értelmében kérlek, hogy engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás