• ISMERD MEG A BOLYGÓK TITKAIT!Titkok, amiket nem találsz a szakirodalomban
  • ASZTROLÓGIA E-OKTATÓCSOMAGPéldákkal, munkafüzettel, konzultációval
  • LEGYÉL JÓ IDŐBEN, JÓ HELYEN!Használd a bolygók erejét
ISMERD MEG A BOLYGÓK TITKAIT!1 ASZTROLÓGIA E-OKTATÓCSOMAG2 LEGYÉL JÓ IDŐBEN, JÓ HELYEN!3
css slider by WOWSlider.com v8.2

Nyilas újhold T-kvadráttal

December 14-én a Nyilasban kialakuló újholdat meglehetősen ellenséges bolygótársak fogadják. Exilben van ugyanis a Jupiter, a Mars és a Vénusz is. Ettől függetlenül sejtem, hogy lesz majd olyan írás a neten, ami ezt az állást, a karácsonyi elvárásoknak megfelelően, szellemi segítők érkezésének és (lelki)világunk – legalábbis szubjektív szinten való –  jobbra fordulásának stb. értelmezi, hogy utána megnyugodva tudjunk belemerülni az önfeledt karácsonyi vásárlásba.

Sajnos – vagy nem sajnos -, nem tudok beállni ebbe a sorba, főleg azért nem, mert a Mikulás meghozta a puttonyában a Mars-Plútó kvadrátot (dec. 6. 22 óra), az újhold előtti éjjel pedig a Mars-Uránusz oppozíciót fogja Napfivér és Holdnővér lába elé teríteni. (Arra azért kíváncsi leszek, hogy ebből hogy jön majd ki a mindent átölelő isteni szeretet vagy az életünkbe bevonzandó gazdagság… 🙂 )

Igen, jól látod, ezáltal igen pontossá válik az a helyre kis T-kvadrát, amit a Mars-Uránusz-Plútó triász alkot a kardinális jegyekben. Hasonló helyzetekre illik az a mondás, hogy “most aztán lesz ne mulass!”.
n

Mit mond nekünk ez a T-kvadrát?

Nem sok jót…
Az újhold pillanatában a nagyon pontos Uránusz-Mars oppozíció a 2-8. háztengelyben vicsorog egymásra. Ez valamiféle javakra, erőforrásokra ill. az ezekért folytatott harcra utal. A Mars az oppozíció ellenére sem bántja az Uránuszt, mert saját házában fogadja, de szíve szerint nagyon eljárna a keze, lévén hogy exilben van. Az agressziója pattanásig feszül, de még nem cselekedhet.

Ujhold.es.T-kvadrat

Az Uránusz, ezzel szemben, a high tech jelenlétet képviseli, ami a mai, modern módján azt a fékezőerőt jelenti, ami képes szembe menni a Mars akaratával, de egyben – bizonyos fokig – kordában is tartani. Ez egy nagyon kényes egyensúly, amolyan libikókaszerű állapot (netán borotvaél?), aminek mindkét oldalán szakadék tátong: aki megbillen, az a mélybe zuhan; ám kisvártatva követi őt a társa, mert egyedül képtelen a libikókát egyensúlyban tartani.  A T-kvadrát képletesen jól illusztrálja ezt a helyzetet.

Az egymásnak feszülés kulcsa természetesen a Plútó, aki mindkettejükre a kvadrátot veti, és aki a 11. házban áll.
Remények?
Emiatt folyna a csatározás?
Kötve hiszem…
Ha már az erőforrásoknál jártunk, a 11. ház a 10. ház erőforrásaira utal. Ez nem más, mint – mundán asztrológiai értelmezéssel – a kormány, a hatalmon lévő erők javai, pénze, kincse.
Plútó a Bakban: az Alvilág Ura egy földies, Szaturnusz uralta jegyben…
Hádész, kezében a föld kincsével. Egy földbe temetett, földhöz kötődő kincs, amit a tüzes Nyilasban lévő Szaturnusz ural.
Mi lehet ez?
Föld alatti és ég – ez szerintem könnyen lehet az olaj.
Tehát az olaj az az erőforrás, amiért a játszma megy. Mindkét szemben álló félnek az olajra fáj a foga.

Az újhold miatt új folyamatok indultak útjukra, és ezek a folyamatot igen nagy prioritást élveznek (az újhold az MC-n van!). Komoly változások várhatók (újhold a változó Nyilasban), és nem csak a szavak szintjén, hanem a tettek mezején is (10. házban)!

Igaz, hogy ezeknek meglesz az ideológiai alapjuk (Nyilas stellium), ám ez az ideológia egy téveszmén alapul, nem kizárt, hogy a valódi folyamatok elleplezését szolgálja.
Hogy miért?
Mert az 1. házas Neptunhoz a 9. házas Szaturnusz kapcsolódik egy kvadráttal, ami duplán is elveszi a tisztánlátásunkat, és ideológiai álomvilágban tart bennünket, míg a háttérben megy az olajbiznisz (ez a Szaturnusz uralja a Plútót és a 12. házat is!).
m

Rablóhadak kezén a föld?

Ha már ilyen szépen föltérképeztük a harc mozgató okát, lássuk, kik a szemben álló felek. Természetesen az aszcendens és a deszcendens urai: a Jupiter és a Merkúr.

A Jupiter exil, tehát nagyon rémes (morális) állapotban van, de erős a 7. házban és a felszálló holdcsomópont ölelésében. De a 7. házban azt jelenti, hogy az ellenfele háza táján bóklászik (tehát nagyon is függ tőle).

A Merkúr már kiment a Nyilasból (ahol exilben volt), és szert tett egy kis terminus uralomra. Igyekszik a Plútó felé, kellene neki a kincs. A Merkúr szemszögéből a 11. ház az 5. ház – ettől most ne dobj egy hátast, az aszcendensnek a 7. ház csúcsát vettem -, ami nem más, mint a 4. házának erőforrásai (4. háztól vett 2. ház).
No jó, hogy egyszerűbben fejezzem ki magam: ez nem más, mint az ő földjének javai – tehát az ő olaja.

>>> Ajándékozz Karácsonyra (vagy akár születésnapra) asztro-tudást!

Ahogy így fokról-fokra bomlik ki a képlet, egyre inkább az fogalmazódik meg bennem, hogy itt a legfőbb nemzetközi konfliktus gyökeréről van szó: a Közel-Kelet olajáról, aminek jelentős részét most az Iszlám Állam tartja kezében. Ennek feszül neki az a koalíció (benne mi, magyarok is, mint operett-NATO tag), aki ellenük megy szembe.

A nép (1. ház) ideológiai szinten hibernálva van (Neptun az 1. házban – 9-es házas Szaturnusz kvadrát), mert elhiszi, hogy a harc a jog, az igazságosság, a demokrácia, a bla-bla-bla érdekében folyik.
Egy nagy túrót!!!
Az olajért, az olajlelőhelyek fölötti dominanciáért, az ebből fakadó geopolitikai és gazdasági előnyökért, aminek érdekében semmilyen háború (Uránusz-Mars oppozíció) nem tiltott – sajnos így megy ez évezredek óta… 🙁

És ez a “mi” (1. ház ura) egyáltalán nem a jótündér, hanem egy komoly értékrendbeli ill. morális válsággal küzdő fél (Jupiter exilben = akcidentális kártevő!), aki a változások élére áll (az újhold ura a Jupiter, aki kvadrátolja az újholdat), és tettekre sarkallja az erőszakszerveit (a Nap a 6. ház, a katonaság ura) – ideológiai alapokon (Nyilas stellium).

Ám a valóság – mint látjuk – sokkal prózaibb: mindenkinek az olaj és a gazdasági hegemónia kell. A szereplők zöme megveszekedett gazember (3 exil bolygó) – gondoljunk csak a NATO-tagállam Törökországra, akiről most derült ki, hogy a terroristák olajának legfőbb orgazdája (ő lehet az exil Vénusz; 3. ház ura: rokon nép), ráadásul jogtalanul léptek iraki földre.

Ez az égi állás tehát egy bonyolult, összekuszálódott, ellentétes érdekektől feszülő helyzetet mutat, amiben valahol mindenki sáros. Ezt akarják leplezni egy kis ideológiai cukormázzal, csak hát erősen kilóg a lóláb…

Ami emellett egyáltalán nem vidám, hogy mindebben a kardinális és a változó jegyek vesznek részt, tehát a következő két hét erőteljes, és a fentiek értelmében igencsak durva változásoknak készíti elő a terepet.

Köszönöm, hogy az alábbi gombbal ajánlod a cikket barátaidnak, ismerőseidnek!

Both comments and pings are currently closed.

11 hozzászólás a(z) “Nyilas újhold T-kvadráttal” cikkhez.

  1. Erzsébet szerint:

    Kedves Gábor!
    Általában szájtátva olvasom a cikkeidet, az igazmondásod és az odamondogatásaidat is. 🙂 Most is, csak egy kicsit elkezdtelek félteni. Remélem, teljesen fölöslegesen. 🙂
    Köszi a cikket!

  2. Emese szerint:

    Szenzációs cikk, köszönöm. Remélem, azért elvonul a vihar a mi fejünk fölött…

  3. mária szerint:

    Kedves Gábor!

    Én először szénre gondoltam…olajjal nem vagyunk úgy ellátva, hogy abból ilyen éles küzdelem legyen. Lehet, hogy a most kerül felszínre az, hogyan ment tönkre a magyar szénbányászat, a bányaipar…, vagy az “olajügyünk”.

    Véleményem szerint a kormány már oly arcátlanul lopja meg a népet, hogy az elképesztő, és lehet, most lesz egy újabb húzása (olaj-, vagy szénügylet?), …a földek kiárusítása – külföldiek számára – egy cseles törvénnyel megvalósíthatóvá lett…

    (melyik filmben is hallottam: “Rosszfiúk rosszfát tesznek a tűzre”…)

    Nem valami szép évzárás… 🙁

    Mária

  4. MA szerint:

    Nyilván ez az olaj ügy a közel- keleti válságra utal… mi ebben a mi szerepünk most mint operett NATO tagok ? (ahogy találóan fogalmazod) Mennyire érinti Magyarországot a kialakuló helyzet…?

    • Erről nem asztrós, csak magánvéleményem van. Minél kevésbé érint minket, annál jobb – szerintem. Csak sajnos a (földrajzi) helyzetünkből adódóan nagyon nehezen tudjuk kivonni magunkat bármiféle áramlatból, amiben Európa is érintett.

  5. Erika szerint:

    Lítium?
    Már Oszama idejében is volt egy ilyen érzésem hogy azért megy a harc. Nem látom persze pontosan át hogy miért, de tippjeim azért vannak.
    A föld alatt van, de hogy mi uralja arról lövésem sincs.

  6. Adastra szerint:

    Teljes egészében igazad van Gábor, persze ezt elvileg némi józan ésszel és általános műveltséggel is ki lehetne ókumlálni, de gyönyörű, mikor az asztrológia ilyen szépen leírja a dolgokat. 🙂
    Az egyetlen ami viszont sztem inkább vmennyire reménytkeltő (bár túlzás e szó), pont az utolsó mondatodban lehet, hogy kardinális és változó jegyekben folyik a folyamat, igy lehet durva de legalább gyorsan (kardinális) ill.középtávú lesz (változó) és nem hosszú évtizedekre elhúzódó, mint lenne az szilárd jegyeknéknél.

    • Igen, a minőségek is a rövid-középtávot jelzik, ahogy az újhold/telihold képlet is rövidtávra jó. A “némi józan eszem és általános műveltségem” 🙂 azonban azt mondatja, hogy ez a jelenlegi helyzet nem fog máról holnapra megoldódni, főleg hogy egyre összetettebb, több változós lett a képlet (ld. az oroszok nyílt színre lépése).
      1792-93-ban Uránusz-Plútó szembenállás volt, aminek következtében lehullott XVI. Lajos feje. Gyors, radikális változás, de alapjaiban formálta át az akkori világot.

  7. Irmi szerint:

    hát ezek után csak ennyit mondhatok: boldog karácsonyt!!! 😀 😀 😀 😀
    durva a szitu, ez van. és ez az egész baromian nem a vallásról meg ideológiákról szól, ez nyilvánvaló, csak sajnos sok embert el lehet vakítani vele… de hát erre van az aszto: az igazság mindig a képletben van! 😀

Ez a weboldal sütiket használ. Az uniós törvények értelmében kérlek, hogy engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás