Cimkék: ‘idő’

Mars éve, újévi fogadalmak és társaik

Az óév vezető asztró hírének számított, hogy 2016 a Mars éve lesz. Az újév kezdetekor általában megjelennek az évre vonatkozó előrejelzések, hogy mik is várhatók az elkövetkezendőkben. Ebben az évkezdő cikkben azt fogjuk egy kicsit körüljárni, hogy mi alapján tudunk, ill. mi alapján érdemes asztrológiai éves előrejelzést készíteni.

Az időt uraló bolygók 5.

A nagybolygó tranzitok által kialakuló életciklus fényszögek vizsgálatát most az életünk második felére alkalmazzuk (az első feléről már írtam). Itt is érdekes dolgok történnek velünk, mert a bolygók kérlelhetetlenül róják égi köreiket, mi pedig velük együtt szambázunk, igaz pár szférával lejjebb, a földi világban.

Az időt uraló bolygók 4.

Születésünkkor megkapjuk az égi útlevelet, amibe minden bolygó belenyomja a maga pecsétjét, miután átléptünk a Hold szféráján és beleköltöztünk a fizikai testünkbe. Ez az útlevél egyben egy térkép is, ami kinyomtatva változatlannak tűnik, de ha nem a muglik szemüvegén keresztül nézzük, hanem hűen saját igazi természetünkhöz, varázslátással tekintünk rá, egyből látjuk rajta a bolygók mozgását. […]

Az időt uraló bolygók 2.

Eljött az ideje, hogy ismét az időt uraló bolygókkal foglalkozzunk. A születési képletben a lassú mozgású bolygók hosszan tartó, az életünket hosszú távon befolyásoló hatásokat váltanak ki. Ahogy a fajsúlyos, “komoly” emberek döntései, szavai sokkal meghatározóbbak, mint akár a szomszéd zöldséges aktuális véleménye a politikai helyzetről, ugyanúgy a Jupitertől kifelé lévő bolygók nevezetes tranzitjai  – […]

Az időt uraló bolygók 1.

A hét egyes napjai bolygókról lettek elnevezve – de ezt bizonyára Te is tudod. Ám ez nem csak a napokra igaz, mert az  idő kisebb egységeit is – óra, perc vagy akár a másodperc – hozzá lehet rendelni valamelyik bolygóhoz, és természetesen a nagyobb időegységeknek is megvan a bolygó ura. Az adott nap megfelelő időszaka […]

Jó időben, jó helyen!

Melyikünk ne szeretne jó időben lenni a jó helyen?! Kérdés azonban, hogy pontosan mit is jelent Neked az, hogy “jó időben – jó helyen”? Hogy egy agyoncsépelt példával érzékeltessem, mire gondolok, tegyük föl, hogy egy lottózóban vagytok 6-8-an, és buzgón töltitek ki a nagy reményekre jogosító cetlit. És lám, lám, köztetek ül az a szerencsés […]

Ez a weboldal sütiket használ. Az uniós törvények értelmében kérlek, hogy engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmedet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé tegye számodra a böngészést. A sütiket letilthatod a böngésződ beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszed meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

Bezárás